SEREGÉLYES
ahol "a Velencei tóból kifakadó mocsáros helyek" rónává szelídülnek.

Seregélyes Nagyközség Fejér megyében, az Abai kistérségben, Székesfehérvár és a Velencei-tó között, attól délre található helyezkedik el. A község területe 7825 ha, lakóinak száma az évi átlagot tekintve mintegy 3700 fő. Közigazgatásilag a községhez tartozik a 2 km-re keleti irányban elterülő Szőlőhegy, lakóinak száma, szintén az évi átlagot tekintve 900 fő. A külterületen szétszórtan él, tanyaszerű településeken a lakosság jelentős része, mintegy 200 fő.

Seregélyes nevét valószínűleg a gulya és a birkanyájak között falkában tartózkodó seregély madarakról nyerte: a seregély -es képzős származékából keletkezhetett.

Figyelmet érdemel azonban az is, hogy egykor a seregélyeket madarász módra fogdosták. Lehet, hogy a seregélyeket fogdosó madarászok emlékét őrzi, s így foglalkozásnévvel kapcsolatos a Seregélyes helynév is. Természetföldrajzi helyzetét tekintve Közép-Mezőföldön található, tehát alföldi jellegű táj. Felszínét a Paksig húzódó löszhát, a tektonikus eredetű Háromág-völgy és a Velencei-tó egykori nyúlványának területe teszi változatossá. Természetesen a felszín változatossága a növény- és állatvilágban is megmutatkozik. Ritka élőlények megfigyelésére nyújtanak lehetőséget, pl. a löszpusztarétek, nedvesrétek, lápok stb. és a Kastélypark is. Falunk jelenleg ismert története a rómaiakig nyúlik vissza. A falu déli határában nagyméretű villagazdaságot, illetve ettől nem messze kocsitemetkezés helyét tárták fel.

A magyarság történetében eredetileg királyi birtok, ahol a fehérvári vár népei és királyi lovászok laktak. Oklevélben először 1258-ban említik Seregélyest, amikor Szolgagyőri Eunordi grófok elődeit, nevezetesen Smaragd székesfehérvári prépost, királyi kancellár; valamint öccsei, Vilmos és Egyed grófok a zsámbéki monostort alapították, s Vilmos többek között Ságh és Seregélyes nevü földek és legelők felével adományozta meg. Az adományt IV. Béla 1258-ban helyben hagyta.

1258-tól 1293-ig a Zsámbéki premontrei prépostság, azt követően Seregélyesi Apsa fia András, 1323-tól Máté fehérvári polgár, 1342-től 1435-ig az Ugaliak, majd 1435-től a Batthyányiaké. A török hódoltság korában Husszein Bin Abdullah timár javadalom birtokai közé tartozott. 1650-ben II. Ferdinánd Seregélyesi Zichy Istvánnak adományozta. Ettől kezdve Seregélyes a Zichy grófok birtoka, illetőleg beházasodás révén, Zichy Alexandra férje, Hadik János gróf a birtokos egészen a 1945. március 22-ig.

A Zichy család 1821-ben építette a falu parkjában található klasszicista stílusjegyeket viselő kastélyt. Az épületet valószínűleg Pollack Mihály tervezte, a nagyterem freskóit pedig Pich Ferenc festette.

1735-ben épült a falu temploma, melyet 1792-ben átépítettek. A falu védőszentje Szent Flórián.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején Seregélyes felvonulási területként szolgált (1848. IX. 29. Pákozdi csata).

A második világháborúig a falu élte csendes mindennapjait, a háború gyötrelmeiből viszont bőségesen kivette részét. 1944. december 8-tól március 23-ig volt hadszíntér, s hétszer "cserélt gazdát". Legsúlyosabb harcok a németek utolsó magyarországi nagy ellenállása idején voltak.

A háború és az újjáépítés után Seregélyes is fejlődésnek indult. Ez részben a mezőgazdasági termelés fejlődésével, részben Székesfehérvár iparosításával hozható kapcsolatba. Ez utóbbi jórészt jelenleg is leköti a falu munkaképes korosztályát. Emellett a faluban sokan foglalkoznak mezőgazdasággal, vagy a visszaigényelt földjükön, vagy nagyobb gazdálkodó egységben.